Print

Vegyen cipőt a cipőboltból!

A XX. század a szakosodásé volt. Taylor Tudományos vezetése az ember és a gép közötti, valamint az emberek közötti munkamegosztásról szól. Az ember akkor még tanulta a gépeket – szakiskolák hiányában a munkahely foglalta keretekbe egy-egy munka tevékenységtartalmát – az adott munkaidő alatt egy ember (ereje, képessége) által elvégezhető feladatok összességét. Ezek az első munkaköri leírások.

Taylor találta ki a szervezetet is: a vezetők azok, akik meghatározzák, kinek mit kell csinálnia, és azt is, hogyan. Ebben a „hogyan”-ban segítettek aztán a támogatók. Így alakult ki a szervezet a maga hierarchiájával és szervezeti egységeivel.

Ford szervezete a tömeggyártásra, a Toyota szervezete negyven évvel később a széria-gyártásra szakosodott. A munkakör ebben a szervezetben sztenderd munkák összessége, amelyek közül éppen azokat hajtja végre a dolgozó, amelyekkel az aktuális vevő igényeit elégíti ki.

A munkaköri leírás egy-egy munkakör feladatait, felelősségét, a hierarchiában elfoglalt helyét (kinek jelent…), a betöltéshez szükséges végzettséget, tapasztalatot, és mindennek alapján a bértarifa rendszerben elfoglalt helyét tartalmazza. A munkaköri leírás a munkakör elemzés módszerével, adatai alapján készül: milyen feladatokat, milyen sorrendben végez el a munkakör betöltője, és ez alapján, milyen tudás, tapasztalat szükséges a munkakör betöltéséhez.

A munkaköri leírás a munkaszerződés, a bérbesorolás, a kiválasztási kritériumrendszer, a betanítás, a teljesítményértékelés, és a tehetségmenedzsment alapja.

A munkaköri leírás azt tartalmazza, mit csinál az, aki betölti a munkakört. Lássuk, hogyan is írjuk le a munkakört:

elemzi, ellenőrzi, engedélyezi, felügyeli, irányítja, javaslatot tesz, jóváhagy, koordinálja, működteti, végrehajtja…

Vajon a munkának abban a világában, ahol az oktatás nemcsak a szakmákra, hanem azokon belül a szervezetek hierarchiájának megfelelő szintekre is felkészíti a munkaerőt, mekkora létjogosultsága van a hagyományos, a szakma általánosságait tartalmazó munkaköri leírásoknak?

A könyvelő könyvel, az esztergályos CNC-t programoz, az ügyfélszolgálatos meghallgatja, megválaszolja, lecsitítja, átirányítja a vezető ügyfélszolgálatoshoz.
.
Mekkora előrejelző erővel bírnak azok a kompetencia-profilok, amiket ezeknek a munkaköri leírásoknak az alapján állítunk össze?

A XXI század szervezetében a munka szakmai sztenderdjeit már nem a munkaköri leírás, hanem a sztenderd munka és a vezetői sztenderdek tartalmazzák.

A munkaköri leírás élő dokumentum volt, amikor az elsők megszülettek – a vezetői eszközök egyike volt, amely alkalmas volt arra, hogy annak megfelelően a munkatársat a vezető betanítsa, mérje, és visszajelezze az elért eredményeit. Akkor a munka ereje, most pedig a tudás a munka erőpiaci áru.

Hogy a munkaköri leírás visszakapja az életét, azokat a problémákat, a sztenderdtől való eltéréseket kell tartalmaznia, amikre a munkakör betöltője, és csak ő kell, hogy felfigyeljen, reagáljon, és azokat megoldja. Így a munkaköri leírás újra hatékony vezetői értékelő és fejlesztő eszközzé válhat, a kiválasztás valós kritériumait és módszereit alapozhatja meg –csakúgy, mint egy évszázada, amikor megszületett.




Szakértői rendszerek

Szolgáltatások