Menedzsment

A válságkezelés, a piaci folyamatokhoz való gyors alkalmazkodás legnagyobb lehetőségei a vezetői szinteken vannak: az üzleti döntéseket gyorsan végrehajtani képes termelési, értékesítési, vagy éppen támogató, szakmai szervezetet működtető vezetők azok, akik a jelenlegi helyzetben a cégek kialakult piaci pozícióját megtarthatják, vagy akár javíthatják. A szervezetek kapacitása, a technológiai előny hátrányba szorulnak amögött, hogyan tudják a vezetők a cég stratégiáját gyorsan és hatékonyan üzleti eredménnyé alakítani.
A cégek akkor élnek túl, ha a probléma-megoldó kapacitásaikat, a középszintű vezetői, szakértői szinteket mozgósítják. A korábbi, kiegyensúlyozott piaci működés során ezek a szintek az üzleti döntéseknek szakmai döntéselőkészítője és végrehajtója volt, a jelenlegi helyzetben pedig ők azok, akik ezeket a döntéseket nap mint nap meg kell, hogy hozzák.
A vezetéstől az elvárás, hogy az üzleti modellt üzleti tervre bontsa le, majd mérje, hogy a terv megvalósítására hozott akciók, feladatok
A célszerűséget a vezető/leading indikátorok, a teljesülés mértékét a triggerek, a hatékonyságot pedig a lagging/eredmény indikátorok mérik.
Levélírás:

- célszerűségét - valóban az elvárt célhoz vezet-e
- teljesülésének mértékét - a folyamatok stabilitását és fejlesztési ütemet
- hatékonyságát - a tervezett költséghatáron belül és időben érte el a kitűzött eredményt.